Mit érdemes tudni rólam?
Török Katalin vagyok. Eredeti végzettségem szerint angol és francia nyelv szakos középiskolai tanár. Emellett grafológus, és legnagyobb boldogságomra, most már Ultrarövid terápiás konzulens.
Hogy mi a közös mindebben? Az emberek szeretete, az irántuk megnyilvánuló őszinte érdeklődés és a segíteni akarás. Örömmel tölt el, ha látom, hogyan fejlődnek, majd tárják ki szárnyaikat diákjaim, klienseim, és indulnak el saját útjukon, felvértezve a szükséges tudással, felismerésekkel, eszközökkel a tarsolyukban. A támogató légkör kialakítása, a feltétlen bizalom, és a használható tudás átadása mindegyik hivatásomban alapvető fontosságú számomra. Ez a kulcs ahhoz, hogy akit élete egy szakaszán van szerencsém kísérni, később önállóan, megerősödve, önbizalommal telve lépdelhessen céljai megvalósítása felé. Meglátásom szerint a végső cél a belső béke megteremtése, mert ez az alapfeltétele annak, hogy egészséges, kiteljesedett életet élhessünk.
Saját útkeresésem során számos módszert, technikát kipróbáltam, mindegyikből sokat tanultam, és közben mindig ott motoszkált bennem az az érzés, hogy mennyire jó lenne tapasztalataim által segíteni másoknak is. Az elmúlt huszonöt évben kaptam az élettől sok jót, sok nehézséget, megoldandó feladatot, de mára pontosan látom, hogy mindegyiknek milyen fontos szerepe volt abban, hogy idáig eljussak, hogy azzá váljak, aki most vagyok. Nem mellesleg a sok felismerés és megtapasztalás az, ami hiteles segítővé tesz, hiszen akkor tudom igazán átérezni klienseim élethelyzetét, problémáit, ha magam is keresztül mentem hasonló megéléseken. Érző szívvel, teljes figyelemmel, empátiával tudok fordulni azok felé, akik megtisztelnek bizalmukkal, és képes vagyok olyan biztonságos közeget teremteni számukra, melyben könnyebbé válik megnyílni, tisztán rálátni a lényegre, majd érdemi felismeréseken keresztül eljutni az átalakuláshoz, a változtatásokhoz nélkülözhetetlen döntésekig.
Ha készen állsz rá, hogy:
várom szeretettel a jelentkezésedet!

Kapcsolódó anyagok
Dokumentumok