A SzomatoDráma® egy – Dr. Buda László által kifejlesztett – önismereti-öngyógyító módszer, amelynek legfőbb jellemzői az egyszerűség, a játékosság, a természetesség, az érzelemgazdagság és a hatékonyság: szomatodrama.hu
A módszer elnevezésében a „szomato” utal arra, hogy – ha csak lehet – testi érzetekből, jelekből, tünetekből, elképzelésekből indul a Gyógyító Játék, és a folyamat során végig kiemelt jelentősége van a fizikai kontaktusnak, érintkezésnek, ölelésnek. A „dráma” szó a játékosságra, a cselekvés orientáltságra, a „színpadi” megjelenítésre (egy szőnyeg, mint játéktér) és az érzelmi katarzis hangsúlyos voltára utal. Konkrét találkozások, konfliktusok, érzelmek átélésével és a szükséges lépések azonnali megtételével igyekszünk feloldani a gyógyulás belső akadályait és közelebb jutni a vágyott testi-lelki harmóniához.
Mi a szomatodráma, és mi nem?
A SzomatoDráma®nem orvosi vagy pszichoterápiás beavatkozás és nem alternatív/komplementer gyógymód. Nem támaszkodunk anatómiai és élettani ismeretekre, játékaink során mellőzzük az orvosi vagy természetgyógyászati jellegű diagnózisok használatát. Nyíltan nem lehet célja a gyógyítás, a testi panaszok enyhítése, a fizikai közérzet javítása, a lelki konfliktusok feloldása, a hangulat emelése, a személyiség formálása – noha ezek gyakran valósulnak meg a SzomatoDráma Játék következményeként, a résztvevők és kliensek beszámolói szerint. Tiszteletben tartjuk a jelenlegi egészségügyi rendszer paradigmáját, nem vitatkozni vagy meggyőzni akarunk, nem beszélünk le senkit az orvosi kezelés igénybevételéről, nem alá-fölé rendeltségben gondolkodunk. Egy más aspektust, egy másik lehetséges utat szeretnénk mutatni, és ezen az úton egymást elkísérni. És hiszünk benne, hogy ez – a maga helyén és idejében – a legjobb választás lehet.
A szomatodráma nem nevezhető szomato-pszichoterápiás eljárásnak, mert – éppen egyszerűsége és gyakorlatiassága miatt – nem felelhet meg a „pszichoterápia” szigorú kritériumrendszerének. Nem használunk pszichopatológiai fogalmakat, diagnosztikus rendszereket és címkéket, nincsenek terápiás protokollok. A módszer alkalmazásához nem szükséges pszichológus vagy pszichoterapeuta végzettség, pszichoterápiára feljogosító szakképesítés.
A szomatodráma nem „bodywork” (testmunka alapú módszerek átfogó elnevezése), mert nem központi – inkább járulékos – eleme a test érintése, mozgatása, megdolgoztatása.
A szomatodráma nem tartozik sem a család- és rendszerfelállítás, sem a pszichodráma halmazába, bár tartalmaz olyan módszertani elemeket, melyek előfordulnak ezekben az irányzatokban is.
A SzomatoDrámában használt Játék közvetlen célja nem a fizikai tünetek kezelése, nem a lelki problémák megoldása, sem pedig a „gyógyítás”, hanem elsősorban a játék, a kísérletezés, a mélyebb testi-lelki összefüggésrendszerek felfedezése, a holisztikus öndiagnózis, a saját testünkkel kapcsolatos elidegenedés feloldása, a testi lelki önelfogadás és önszeretet átélése, a természetes öngyógyító folyamatok akadályainak felszámolása, a saját egészségünkért érzett felelősség elmélyítése, érzelmi és kapcsolati világunk harmonizálása. A tünetek enyhülése vagy megszűnése, a betegségek gyógyulása egyfajta természetes következmény, melynek valószínűségét nehéz egyértelműen megjósolni.
Mire számíthatsz a SzomatoDráma játék eredményeként?
az önmagaddal és a testeddel való kapcsolat javulására, a testrészekkel, szervekkel való párbeszéd lehetősége által, ami segít képzeletben és Játékban „lemodellezni” a gyógyulási folyamatot, azonnali, egyértelmű visszajelzéseket és mintákat adva arról, mi az, ami működik s mi az, ami nem,
érzelmek átélésére, melyek megkönnyebbülést, s gyakran kifejezett tünetenyhülést hozhatnak, illetve izgalmas szerepek átélésére, melyek mind hordozhatnak fontos személyes felismeréseket, gyógyító impulzusokat,
új felismerésekre, a tested működésének (vagy: betegséged alakulásának) új szempontból való megértésére, mivel személyre szabott összefüggésrendszert tár fel a fizikai tünetek és a lelki folyamatok között, és hozzájárul a múltból hozott, elfelejtett-eltemetett érzelmi-kapcsolati elakadások feloldásához, a lelki „méregtelenítéshez”,
iránymutatásokra, hogy mit érdemes megváltoztatnod az életedben ahhoz, hogy jobban legyél, az által, hogy konkrét megoldási lehetőségeket, cselekvési terveket kínál
a felépülésbe vetett hited és a személyes felelősségvállalásod erősödésére, mivel mobilizálja a belső hajtóerőt a gyógyulás irányába, elmélyíti a testi-lelki önismeretet, önelfogadást és önszeretetet.
A módszer működése
Azon az elven alapul, hogy a saját testünkről alkotott elképzeléseink térbeli kivetítése, mélyebb megismerése és kreatív átalakítása öngyógyító folyamatokat indíthat szervezetünkben. Mindez a személyes kapcsolatfelvétel, a testüzenetek szeretetteli elfogadása, az érzelmi elakadások feloldása, a játékban feltáruló helyzet átrendeződése révén valósulhat meg.
A csoportos SzomatoDráma játék a résztvevők egyikének valamely testi témájából indul, aki a játék a főszereplője lesz. A drámajáték során a csoport többi résztvevőjét kérjük meg, hogy játsszák a főszereplő testének érintett részeit – így a test részeinek interakciói és folyamatai elevenednek meg elsőként a színpadon. A térbe történő 'kivetítés' segítségével a belső külsővé, láthatóvá, tapinthatóvá és mélyebben átérezhetővé válik.
A játék során a szereplőket elárasztják olyan, megmagyarázhatatlannak tűnő érzések (szerepérzékelés), amelyek az összképet egy teljesen új perspektívába helyezik. A dramatikus kibontakozás gyakran érzelmi, kapcsolati és spirituális jellegű konfliktusok megmutatkozását teszi lehetővé.
A konfliktusok feloldásában mindig támaszkodunk a 'test bölcsességére', amelyet az intuitív és ösztönös mozdulatok, hangadások, felbukkanó közléskényszerek bátorításával segítünk felszínre jutni.
A főszereplő szinte mindig meglepő felfedezésekre jut azzal kapcsolatban, hogy személyes múltja, emlékei, hozzátartozóival való kapcsolatai, meggyőződései hogyan vetülnek bele sejtjei, szervei kapcsolatrendszerébe. Olyan felismerések születnek a játékok során, melyeket egyetlen könyvből sem lehetne kiolvasni. Ráadásul mindezt gyakran mély érzelmi reakciók, katartikus indulati felszabadulások kísérik.
Ez az érzelmi átélés segít hozzá ahhoz, hogy felfedezzük belső világunk, hitrendszereink és a testi tüneteink közötti összefüggéseket. Így nyílik lehetőség az érzelmi megrekedtség és a feszültségek oldódására.
A SzomatoDráma testünk útmutatását és információs közegét felhasználva, segít abban, hogy valódi, teherbíró, szeretetteljes kapcsolatot építhessünk önmagunkkal, testi, lelki és spirituális szinten egyaránt.
A SzomatoDráma nap menete
A nap első órájában a módszer rövid ismertetését követően a hangsúly a testünkhöz, testrészeinkhez, szerveinkhez való viszony tudatosításán, a velük való kapcsolatfelvétel, kommunikáció, párbeszédek lehetőségeinek felfedezésén van.
A nap további részében kerül sor a SzomatoDráma játékokra. Az önismereti játékokhoz levesszük az utcai cipőnket, melyet akár saját puha talpú cipőre vagy vastag zoknira válthatunk. Érdemes kényelmes ruhában érkezni vagy abba a helyszínen átöltözni. A játékokat egy nyugodt, esztétikus, harmonikus, erre kialakított környezetben, szőnyegen játsszuk, melyeket rövid összehangolódással, majd néhány mondatos témafelvetéssel kezdünk, valamint rövid összefoglaló és visszajelző körrel zárunk.
A SzomatoDráma nap díja: 30.000,- Ft (alanyi adómentes), melyet előre utalással fizetve tudod a helyedet biztosítani. Erről elektronikus díjbekérőt, majd az utalás megékezésekor számlát küldök.
A csoportos alkalomra és az egyéni konzultációra jelenleg e-mailen tudsz jelentkezni. Hamarosan egy kapcsolati űrlap segítségével, a választott dátum megjelölésével is.
Jelentkezésedet követően egy válaszlevélben tájékoztatlak a további részletekről.
Mikor ajánlom Neked a csoportos SzomatoDráma alkalmat?
Ha szívesen töltesz el egy napot egy 5 fős barátságos kis csoportban, amiben Te magad is egy SzomatoDráma játék Főszereplőjévé válhatsz, Neked is lehet egy saját játékod, valamint a nap során 3 másik résztvevő játékában szereplőként is részt veszel. SzomatoDráma játékvezetőként én vezetem a napot és kísérem a játékokat.
Ha szeretnéd megérezni a testeddel való kapcsolatnak a jelentőségét, hogy elutasítás, kritizálás, elidegenedés helyett szeretettel, elfogadással, tisztelettel, gyengédséggel kapcsolódhass a hozzá;
Ha felderítenéd tüneteid mélyebb jelentését, megértenéd üzenetei okát és célját;
Ha mélyebben feltárnád betegséged jelzéseit, testi-lelki-érzelmi összefüggéseit és elhárítanád a természetes öngyógyításod útjában álló belső akadályaidat, mintázataidat, hitrendszereidet;
Ha személyre szabott, gyakorlati lépések megtételével közelebb szeretnél kerülni egészségedhez;
Ha vágysz arra, hogy átéld az önelfogadás és az önszeretet felszabadító élményét.
Milyen esetekben nem ajánlom a csoportos SzomatoDráma alkalmat?
Diagnosztizált mentális betegség tüneteinek akut fennállása
Intoxikált állapot, pszichoaktív szer szedése
Súlyos trauma utáni állapot, akut gyász, fertőző betegség
Érzelmi instabilitás, alacsony pszichés teherbírás
Ha csak valaki unszolására jönnél el, nem szabad akaratodból
Ha idegenkedsz más emberek közelségétől
Ha nem állsz készen a játék során előkerülő élmények feldolgozására, az önreflexióra.
Fontos információ
A SzomatoDráma® tájékoztató, ismeretterjesztő és önismereti jellegű, nem adhat választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és nem pótolja helyettesíti az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, kivizsgálást és kezelést. A SzomatoDráma® nem gyógyító eljárás. Pszichés vagy pszichoszomatikus zavarok fennállása esetén orvosi vagy pszichoterápiás ellátás igénybevétele javasolt.